Több mint száz szakember részvételével Vácott valósult meg a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja és a Piarista Kilátó Központ első közös szervezésű Élményalapú Oktatási Konferenciája 2023. október 4-én. A hagyományteremtő céllal megrendezett esemény fókuszában az élményalapú jógyakorlatok megosztása állt.

A különféle területeken, így például a szakképzésben, felsőoktatásban tevékenykedő oktatók, illetve az ott képződő fiatalok megszólítására alkalmas innovációkat, programokat, eszközöket fejlesztő, alkalmazó intézményeknek, szervezeteknek, cégeknek szóló rendezvény színtere lett ezen szereplők találkozásának, és lehetőséget biztosított a kölcsönös élményalapú tudásátadásra és jógyakorlat megosztásra. 

A konferencia délelőtti, plenáris részében megrendezett kerekasztal beszélgetés résztvevői, köztük oktató, pedagógus, HR szakember, karrier tanácsadó, tréner, digitális oktatási szakértő, pszichológus közösen keresték a választ, és osztották meg saját szakterületükön megélt és alkalmazott gyakorlati tapasztalatait a ‘(Hogyan) Lehet élmény az oktatás?’ kérdés kapcsán.

A konferencia második szakaszában hat workshop várta a résztvevőket. A kiscsoportos foglalkozásokon az érdeklődők konkrét, a tanórákba ültethető és akár azonnal alkalmazható jógyakorlatokat sajátíthattak el; olyan programokkal és élménypedagógia eszközökkel ismerkedhettek meg, amelyek révén diákjaikat még motiváltabbá tehetik, illetve amelyek segítségével mind a diákok, mind pedig az oktatók számára közös élménnyé válhat a tanulás-tanítás.

A konferenciát közös élménydobolás zárta. 

 

A konferenciáról készült videó elérhető a linkre kattintva.

Fotókredit (Piarista Kilátó Központ) feltüntetésével szabadon felhasználható fotók elérhetők a linkre kattintva.

 

További információ, illetve interjú igény jelzése: 

Fekete-Obreczány Éva (Piarista Kilátó Központ)

obreczany.eva@kilato.piarista.hu

Mobil: +36 30 012 4601

 

Szász Levente (Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja)

nlvklub@nlvklub.hu

Mobil: +36 20 402 6072

 

Recommended Posts