A Budapest Airport tájékoztatása szerint az utasszám nem érte el az 55 ezer főt februárban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez 95%-kal kevesebb, mint tavaly ugyanebben a hónapban, de a teherforgalom továbbra is növekszik.

  1. februárban, a korlátozásokat megelőző hónapban még egymillió feletti utaslétszámot mértek, idén már csak az 54 407 főt jelentett. A 2021-es szállítási adatok továbbra is az Európa-szerte bevezetett korlátozásoknak függvényében változnak.

Az IATA (International Air Transport Association, Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség) adatai szerint az utazási igény globálisan 72%-kal csökkent januárban, ami a decemberit is meghaladja. Az európai légitársaságok visszaesése még jelentősebb (82,6%).

Az utasforgalommal ellentétben a teherforgalom nem mérséklődött idén, a januári 15,7%-os növekedést az előző hónapban 21%-os bővülés követte. 12 109 tonnával az idei a legnagyobb februári teherforgalom a budapesti repülőtér statisztikai adatait tekintve.

A cargo-adatok növekedése a 2019-ben átadott BUD Cargo City-nek és a bővülő légiáruszállítási járathálózatnak köszönhető. A regionális versenytársaknál jellemzően csökken a légiáru-forgalom, a fővárosban viszont idén elkezdődik a BUD Cargo City második fázisának előkészítése.

A repülőtér készen állna az utasforgalom fellendülésére is, de ez még a védőoltásoktól, és az utazási szabályok alakulásától függ.

A Budapest Airport 2020-ban 3 859 379 induló és érkező utast kezelt, ami 76%-os visszaesés 2019-hez képest. A 134 459 tonna légiáru ugyanakkor csak 0,8%-kal mutat kisebb éves mennyiséget.

Forrás: 95%-kal kevesebb az utas, de a teherforgalom növekedett – Transpack

Recommended Posts