8 régió 24 diákja osztozhatott a több mint 2 millió forinton Vácon, a Piarista Kilátó Központban az első hazai fejlesztésű logisztikai társasjáték, a PROFI-T-ABILITY köré rendezett Országos Bajnokság döntőjén 2022. november 18-án.

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja (NLV Klub) által megalkotott PROFI-T-ABILITY logisztikai társasjáték, illetve az e köré rendezett 8 régiós bajnokság és az országos döntő célja, hogy élményalapú kapcsolatot teremtsen a középiskolás diákok, a nagyvállalatok és az oktatási intézmények között, így segítve a diákok pályaorientációját.

A versenyt útjára indító NLV Klubnak több mint 150 tagja van, akik között gyártó, termelő cégek és multinacionális nagyvállalatok logisztikai, raktározási és ellátási láncok vezetői szerepelnek. 2021-ben, a COVID-járvány idején kezdték el a PROFI-T-ABILITY néven ismertté vált logisztikai témájú társasjáték fejlesztését, mely idén őszre nyerte el végleges formáját. Ezt követően nyolc régió nagyvárosában – Debrecen, Pécs, Győr, Székesfehérvár, Kecskemét, Miskolc, Budapest és Vác – a Szakképzési Centrumok bevonásával kezdtek neki a versenyek megszervezésének. A régiós versenyeken összesen 192 diák mérette meg magát, minden régió három legjobbja kvalifikálhatta magát az országos bajnokság döntőjére. Mind a 24 versenyző egy szponzor színeiben vett részt a döntőn. A rendezvényen olyan nagyvállalatok vettek részt szponzorként, mint a Magyar Posta Zrt, Unilever Hungary Kft, Chep Magyarország Kft, Hydro Extrusion Hungary Kft., SEWS Komponens és Elektronika Európa Kft., Orbico Hungary Kft, Ghibli Kft, Leax Hungary Kft, Timocom GmbH, Gyermelyi Kft, de sorolhatnám a többieket… – nyilatkozta Szász Levente, az NLV Klub főtitkára.

A játék alapvetően a pénzügyi, stratégiai és logikai készségeket fejleszti és a valós életen alapulva bemutatja a logisztika egy szeletét. A játék során 3D nyomtatott kamionokkal kell árut szállítani a raktárak között, azonban az áruk értéke folyamatosan változhat, akárcsak valós piaci körülmények között. A cél, hogy a játékos úgy alakítsa stratégiáját, hogy helyzetbe tudja hozni magát a versenytársaival szemben, és minél több profitra tegyen szert.

A nagy érdeklődéssel kísért verseny eredményhirdetésekor elismeréssel nyilatkozott Dr. Sölch Gellért, a Belügyminisztérium stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki szerint a fiatalok számára a pályaválasztás talán az egyik legfontosabb döntés, mely meghatározza életüket, majd gratulált a nagy sikerű rendezvény megszervezéséhez és lebonyolításához.

Ezután Kovács Áron, az esemény műsorvezetője színpadra szólította a játékmestereket, a 24 döntőbe jutott versenyző felkészítő tanárait, majd a szponzorok átadták a díjakat a kimagasló teljesítményű diákoknak. Végül Dr. Sölch Gellért, Szabó Zoltán – az NLV Klub elnöke – és Katona Miklós – a Piarista Kilátó Központ igazgatója – adták át a versenyzőknek a szponzorok által finanszírozott ajándékokat, okleveleket, érmeket, vásárlási utalványokat, egyéb ajándékokat és a legjobbaknak és iskoláiknak a pénzjutalmakat.

A bajnokság győztese Réti Dániel lett a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Belvárosi Technikumból, aki ezzel 125 ezer forintos fődíjat szerzett magának és iskolájának. Második helyet szerezte Balázs Bálint a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Szász Ferenc Kereskedelmi Technikumából, harmadik helyen pedig Bakonyi Márk végzett a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vajda János Technikumából. Ők, és iskoláik 100 ezer és 75 ezer forint pénzjutalomban részesülhettek.

Az ünnepélyes díjátadót fogadás követett a díszteremben, ahol a 200 résztvevő közösen ünnepelhette az I. PROFI-T-ABILITY Országos Bajnokság sikerességét, és tervezhettek a jövőre nézve, hiszen Szász Levente, az NLV Klub főtitkára elmondása alapján olyan nagy volt az érdeklődés és a túljelentkezés mind a diákok, iskolák és támogató nagyvállalatok részéről is, hogy mindenképpen tervezik a folytatását az országos bajnokság sorozatnak.

Videóösszeállítás a döntő hangulatáról: https://www.youtube.com/watch?v=7FOfPYs2tak

Recommended Posts