Minden egy helyen, amit tudni akartál a logisztikáról: Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek 16. Konferenciája

Május közepén az esztergomi Grand Hotel lett a logisztikai szakma legfőbb színtere. Immár 16. alkalommal rendezték meg a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Konferenciáját, ahol izgalmas, szakmai tartalmakkal teli előadásokkal, workshopokkal gazdagíthatták tudásukat a résztvevők. A rendezvényen – amely idén a CATCH 2022 nevet kapta – a vendégek elmerülhettek a logisztika világában, kezdve a raktári megoldásoktól egészen az automata robotokig.

Az esemény első, szerdai napján a klubtagok már szinte barátként köszöntötték egymást a VIP Night keretében, ahol egy gazdasági kerekasztal-beszélgetéssel nyitották meg a rendezvényt. Pletser Tamás (olaj- és gázpiaci elemző, Erste Bank Hungary Zrt.), Török Zoltán (vezető elemző, Raiffeisen Bank Zrt.), Madár István (senior analyst, Portfolio), Várkonyi Gábor (autóipari szakértő) az ellátási láncokat érintő problémákat vesézték ki, illetve az energiaválság és infláció okozta kihívásokat vették górcső alá. A folytatásban a hazai és világpolitikai környezetre is kitekintést tettek Németh Ákossal (kormányzati és közkapcsolatok szakértő) valamint Nógrádi Györggyel (biztonságpolitikai szakértő).

A második nap is számos inspiráló előadás tanúja lehetett a hallgatóság. Szabó Zoltán, az NLV Klub elnöke, a Ghibli Cégcsoport alapító-tulajdonosa köszöntötte a jelenlévőket, majd egy kerekasztal-beszélgetés keretében Smid Éva (Robert Bosch Elektronika Kft., value stream vezető), Kovács István (Joyson Safety Systems Hungary Kft., logisztikai vezető) és Verbóczki Tamás (Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft., országos vámmenedzser) főként a munkaerőhiányra fókuszálva osztották meg nagyvállalati tapasztalataikat a közönséggel.

A digitalizáció, a technológia fejlődése elengedhetetlen része a logisztikát érintő fejlesztéseknek is, amelynek biztos alapját képezheti az ötödik generációs világhálózat (5G). Az ügyfélre dedikált rendszer hátteréről Papp Dávid, a Vodafone Magyarország Zrt. nagyvállalati értékesítési- és marketingigazgatója beszélt, majd őt követte dr. Tálosi Ádám, az East-West Intermodális Logisztikai Zrt. igazgatósági tagja, aki az East-West Gate intermodális logisztikai terminálnál történő gyakorlati bevezetést ismertette.

A konferencián egy rendkívül izgalmas és érdekes leleplezésre is sor került. Néhány lelkes és elhivatott klubtag elhatározta, hogy megváltoztatja a logisztika jövőjét. Ennek eszközéül egy társasjátékot hívtak életre, ami a PROFI-T-ABILITY nevet kapta. Céljuk a fiatalság arra való motiválása, hogy bátran válasszák a logisztikai szakmát, mint hivatásuk.

Gubicza Gábor, a Robotcenter Innovations Zrt. fejlesztési vezetője a hibrid autonóm logisztikai robotokról tartotta meg előadását, bemutatva az AGV és AMR mobil robotokat. Az automata komissiózás témakörét Zahornitzky Tamás, a Gamma Digital Kft. értékesítési vezetője, valamint Kádár Botond, az EPIC InnoLabs ügyvezető igazgatója járta körbe. „Lépj szintet! Az EHS sem akadály!” címmel tartott előadást Pári Róbert, a QLM Logistics Solutions Kft. ügyvezető igazgatója. A GITAapp applikáció működésébe Hamza Zoltán vezette be az érdeklődőket, akivel az app egy éles működési folyamatát is végig követhettük.

Az ebédet követően is informatív előadásokkal gazdagodhattunk. Kossuth József, a Budapest Airport Zrt. cargo vezetője, Fábián Zoltán, a Mahart Container Center Kft. ügyvezető igazgatója, Lajkó Ferenc, a DigiLog Consulting Kft. ügyvezetője, valamint Bicsak Tamás, a Ghibli Kft. tengerentúli szállítmányozási igazgatója a logisztikai szektort érintő kihívásokról és változásokról folytatott eszmecserét, kitérve többek között a megnövekedett kapacitásigényre, a beszerzési nehézségekre és a munkavállalók hiányára.

A workshopokon is számos innovatív megoldással találkozhattak a résztvevők. Barathi Tamás (Blue Colibri International Kft., ügyvezető) egy vállalati kommunikációs rendszert ajánlott, amelynek segítségével a raktáros kollégák és az irodai dolgozók is könnyedén csatlakozni tudnak a cég kommunikációjának körforgásába. Ellenrieder Gergely (Aeriu Smart Solutions Kft., ügyvezető) és Kalmár Balázs (SMR Automotive Hungary, logisztikai igazgató) a legmodernebb drónos készletellenőrzés rejtelmeibe kalauzolta el a résztvevőket. Baranyi László és Punk György a Lead Partner Kft. képviseletében „Rés a pajzson, avagy új világ, új kockázatok” című előadással tették színesebbé a programot.

Nagy érdeklődés övezte az FMCG kerekasztal-beszélgetést, amelynek középpontjában a fenntarthatóság, a vásárlói igények, a kapacitások minél előnyösebb kihasználtsága valamint a digitalizáció állt. Ezekről mondta el véleményét és tapasztalatait Keresztes-Nagy Krisztina (Unilever Magyarország Kft., vevőszolgálati és logisztikai vezető), Rácz Gábor (Tesco-Global Zrt., logisztikai vezető) és Krázli Zoltán (GS1 Magyarország Nonprofit Zrt., implementációs vezető).

A rendkívül eseménydús nap zárásaként a Gasztroest keretében gálavacsorával és egyéb szórakoztató programmal készültek a szervezők.

A konferencia az utolsó napra is tartogatott izgalmas prezentációkat. Kezdésként az idén már kilencedik alkalommal megrendezett Logisztikai Csapatbajnokság döntős csapatai mutatták be esettanulmányaikat, majd az automatizálás témakörében Bakos Dániel a tanacsadas.online képviseletében egy automatizált robot munkatárs irodai felhasználásra szánt előnyeit ismertette. Harmat Eszter, a LeasePlan Hungária Zrt. kereskedelmi igazgatója az elektromobilitást, mint a logisztika új korszakát mutatta be az érdeklődőknek. Az ipari ellátási válság okozta helyzetről Szakolczai József az Integráció Kft. ügyvezetője számolt be. Szimeiszter Sándor a JYSK country managere, a cég világszínvonalú fejlesztéséről, az ecseri regionális logisztikai központ építéséről tartott előadást. A nap zárásaként Pál Feri atya (római katolikus pap és mentálhigiénés szakember) látta el a résztvevőket olyan életvezetési tanácsokkal, amelyek segítségül szolgálhatnak az élet „megoldhatatlan helyzeteiben”.

A három napos rendezvény után mindenki feltöltődve, rengeteg hasznos információval, innovációval és megannyi új üzleti ismeretséggel távozhatott, hiszen a hangulatos helyszínen számos lehetőség kínálkozott a szakma képviselőinek a személyes kapcsolatépítésre, a logisztikát érintő kérdések megvitatására és a tapasztalatcserére.